top of page

De hiszen ez Hollywood !

  • Szerző képe: never ever
    never ever
  • máj. 27.
  • 2 perc olvasás

Frissítve: jún. 11.



Pszichológusként sok emberrel találkozhatok, így különféle élettörténeteket hallok, és különféle élethelyzetekre keressük együtt a megoldást.

Ha netán te is valamilyen váratlan helyzetbe keveredtél, aminek úgy érzed, nincs párja, akkor ez a pár perces írás neked szól! 

Érezted már úgy, hogy amikor a te élethelyzetedre gondolsz, és arra, hogy mi lenne a “normális” (vagy a Gauss-görbe szerinti elvárt helyzet), akkor félelem vagy frusztráció fog el? 


Ilyenkor jelenhetnek meg azok a gondolatok, hogy “atipikus vagyok”, esetleg, hogy “biztosan valamit elrontottam, hogy ilyen helyzetbe kerültem”.


Ilyenkor jusson eszedbe, hogy ahogyan két teljesen azonos ujjlenyomat sem létezik a Földön, úgyan úgy két ugyanolyan emberi sors sem létezik. Minden emberi sors egyedi és különleges, és még annyi év után is, én is, heti rendszerességgel találkozok egy-egy filmbeillő élethelyzettel!


Nincs két egyforma ujjlenyomat, nincs két egyforma ember, nincs két egyforma emberélet. Sőt mi ennél is több, az életerő burjánzó voltából kifolyólag, az emberi élet is, tud olyanannyira változatos lenni, hogy határozottan állíthatom: könnyedén lehetne bárki életéből egy Netflix-szerű, sok epizódos (!) filmsorozatot készíteni! Egy igazán izgalmas filmsorozatot!


Ha neked is ilyesmi gondolataid lennének mostanában, jól jöhet neked is a következő gyógyító mondat: “De hiszen ez Hollywood!“


Hát mire is számíthatunk egy Hollywoodszerű életjelenetben, ha nem atipikus esetekre, új, olykor drámai helyzetekre?




Ilyenkor ez a mondat több szempontból segíthet:

  • Egyrészt, ennek a mondatnak a humora gyógyító erejű, feloldja az abszurd helyzetből eredő feszültséget és azonnal lazábbnak érezhetjük magunkat ettől.


  • Másrészt, a gyógyító mondat semlegesíti a „nem-normálist” (hogy történhetett ilyen velem?)


  • Harmadrészt, főszereplővé tudsz válni a saját filmedben. Mert ha már bizony Hollywood, akkor akár lehetsz te benne a főszereplő, és ha már citromokat osztogatott az élet egy adott téren (és pszichológusként kijelenthetem, hogy bizony mindenkinek jut citrom az életében) akkor némi tudatossággal és furfanggal, és persze netán egy kevés mézzel, tudsz belőle egy jó limonádét készíteni, amelynek az ízét akár még élvezheted is.



Ha tehát egy új helyzetbe kerültél, mondd hát bátran, akár hangosan önmagadnak, akár másoknak is, és nevessetek egy nagyot hozzá közösen, hogy “de hiszen ez a lét itt nem más mint Hollywood!”



 
 
bottom of page